Adatvédelmi nyilatkozat

Adatvédelmi nyilatkozat

A https://www.sikerablak.hu (a továbbiakban: honlap) üzemeltetője a DUNAÚJ-SIKER Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Siker Ablak) kiemelt figyelmet fordít arra, hogy adatkezelése során az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénynek, az egyéb jogszabályoknak, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tevékenysége során kialakult adatvédelmi gyakorlatnak megfelelően, valamint az adatvédelemhez kapcsolódó fontosabb nemzetközi ajánlásokat is figyelembe véve járjon el. A Siker Ablak ezúton tájékoztatja az ügyfeleit, valamint honlapjának látogatóit az általa a honlappal összefüggésben kezelt személyes adatokról, a személyes adatok kezelése körében követett gyakorlatáról, a személyes adatok védelme érdekében tett szervezési és technikai intézkedéseiről, valamint az érintettek jogai gyakorlásának módjáról és lehetőségeiről.

Verzió: 2018.05.

Az adatkezelés a honlap szolgáltatásait igénybe vevő Felhasználók és a Siker Ablak közötti folyamatos kapcsolatot, a felhasználói élmény javítását, valamint a közvéleménykutatást szolgálja. A cookie-k használata révén a rendszer automatikusan statisztikai adatokat generál a látogatás időtartamáról, a meglátogatott oldalakról annak érdekében, hogy a honlap szolgáltatásait a Siker Ablak tovább tudja fejleszteni, optimalizálni, még inkább a Felhasználó igényeire szabni. A Siker Ablak a cookie-kat arra is felhasználja, hogy a következő látogatás során a Felhasználó korábbi tevékenységével összhangban lévő tartalmat nyújtsa a Felhasználó számára, automatikusan be tudja tölteni annak saját beállításait, így kényelmesebbé téve a honlap használatát. A cookie-k használatáról további részletes tájékoztatást a Siker Ablak Adatvédelmi nyilatkozat 5. pontjában olvashat.

A felhasználó által megadott egyéb adatokat a Siker Ablak kizárólag abból a célból használja és kezeli, hogy magasabb szintű szolgáltatást tudjon a Felhasználó részére nyújtani, különösen az alábbi területeken:

  • a honlapon feltett kérdéseire történő válaszadáshoz
  • a Felhasználók által kért árajánlat kérések kiküldéséhez
  • hírleveleink eljuttatásához szükséges belső nyilvántartáshoz
  • a honlap tartalmának fejlesztéséhez
  • a honlap frissítéséről történő tájékoztatáshoz
  • a honlap tartalmának testre szabásához

A honlap böngészése, illetve funkcióinak használata regisztráció, vagyis személyes azonosításra alkalmas adatok megadása nélkül lehetséges. Azonban az oldal működésének biztosítása érdekében illetve a kapcsolatfelvétel lehetővé tétele érdekében a Siker Ablak használhat olyan megoldásokat az oldalon, amelyek személyes azonosításra alkalmasak lehetnek. Az adatkezeléssel kapcsolatban minden esetben irányadó a Siker Ablak Adatvédelmi nyilatkozatának 5. és 6. pontja.

A Siker Ablak kizárólag olyan személyes adatokat gyűjt és dolgoz fel, amelyeket a látogató önkéntesen bocsát rendelkezésére. Ezen adatokra (különösképpen az alábbi adatokra: név, telefonszám, email cím) az Ön részére nyújtott szolgáltatásaink biztosításához (és fejlesztéséhez), továbbá jelen Adatvédelmi nyilatkozatban meghatározott célok elérésére van szükségünk.

Adatai megadásával Ön kifejezetten hozzájárul azok fenti célok érdekében történő felhasználásához. A Siker Ablak a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően, csak addig tárolja az Ön személyes adatait, amíg a meghatározott célok megvalósítása érdekében indokolt, illetve ameddig Ön az adatok kezeléséhez való hozzájárulását vissza nem vonja.

A Siker Ablak az Ön személyes adatait semmilyen esetben sem adja át, továbbítja, illetve teszi nyilvánossá az adatfeldolgozással megbízott cégen kívül harmadik személynek, kivéve, ha erre jogszabály, hatóság vagy bíróság kötelezi.

A Siker Ablak mindent megtesz, hogy az Ön által szolgáltatott adatokat a lehető legnagyobb biztonsággal kezelje, hogy azok ne jussanak illetéktelen harmadik személyek tudomására. Személyes adataihoz csak a Siker Ablak azon munkatársai férhetnek hozzá, akiknek feladatuk ellátásához ez szükséges. Interneten gyűjtött adatai védelmében a Siker Ablak mindent elkövet az adatok biztonságos kezelése érdekében.

A Siker Ablak kiemelt gondossággal törekszik a személyes adatok biztonságos kezelésére. A üzemeltető weboldalának tárhelyszolgáltatója olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.

Ön bármikor kérhet felvilágosítást a Siker Ablak által kezelt adatairól. Szükség esetén aktualizálhatja őket, illetve bármikor indoklás és korlátozás nélkül ingyenesen kérheti azok módosítását, továbbá azok a Siker Ablak adatbázisából való törlését postai úton a következő címre küldve: Dunaújváros, Dózsa György út 4/C. (Tojásház alagsor), valamint az info@sikerablak.hu email címen.

A Siker Ablak honlapján cookie-kat – az érintett számítógépére települő információcsomagokat – használ a honlap látogatásával kapcsolatos adatok gyűjtése érdekében, amennyiben ezt az érintett a böngészőjének beállításával lehetővé teszi. A cookie-k telepítését az érintett – a számítógépe beállításainak megváltoztatásával – megtilthatja, illetve a használat során települt cookie-kat a számítógépéről bármikor eltávolíthatja.

A cookie-k alkalmazásának célja a honlap fejlesztéséhez, a látogatottsággal és használattal kapcsolatos elemzésekhez szükséges statisztikai információk gyűjtése. A cookie-k lenyomatai egyedi honlap-böngészéshez nem köthetők, azokból kizárólag statisztikai célú, anonim adatok nyerhetők ki, amelyekből a honlap további fejlesztéséhez szükséges trendek rajzolhatók fel. A honlap használatát elősegítő cookie-k a munkafolyamat – tehát a böngészés – végén törlődnek, a funkcionális célú cookie-k egy hónapig tárolódnak a számítógépen, amennyiben azok nem kerülnek manuálisan eltávolításra korábban.

Az adatkezelés jogalapja mind a naplózási adatok, mind a cookie-k esetében az érintett hozzájárulása [Infotv. 5. § (1) bekezdés a) pontja, az adatkezelés időtartama tekintetében az Infotv. 6. § (5) bekezdése alapján is].

A Siker Ablak a honlappal összefüggésben igénybe veszi a Google Analytics rendszer szolgáltatásait. A Google Analytics által kezelt cookie-k a honlapra látogatottsági és egyéb webanalitikai adatok mérését segítik. A cookie-k által gyűjtött információk a Google által üzemeltetett külső szerverekre kerülnek továbbításra és tárolásra. A Google ezeket az információkat a Siker Ablak érdekében elsősorban arra használja, hogy nyomon kövesse a honlap látogatottságát és a honlapon végzett tevékenységekről elemzéseket készítsen. A Google ezeket az információkat jogosult harmadik személyek részére továbbítani, amennyiben ezt jogszabály kötelezővé teszi. A Google jogosult továbbá ezeket az adatokat az általa az adatok feldolgozásához igénybe vett harmadik személyek részére is továbbítani. Az adatok Google Analytics általi kezeléséről a Google Analytics tud részletes felvilágosítást adni: http://www.google.com/analytics

A Siker Ablak hirdetéseit külső szolgáltatók (Google, Facebook) internetes webhelyeken jelenítik meg. Ezek a külső szolgáltatók (Google, Facebook) cookie-k segítségével tárolják, hogy a Felhasználó korábban már látogatást tett a Siker Ablak honlapján, és ez alapján – személyre szabottan – jelenítik meg a hirdetéseket a Felhasználónak (azaz remarketing tevékenységet folytatnak).

A Google cookie-használata letiltható a Hirdetésbeállítások segítségével. A Felhasználók a Network Advertising Initiative http://www.networkadvertising.org/choices/ leiratkozási oldalán a külső szolgáltatók cookie-jait is letilthatják. A fent említett külső szolgáltatók adatkezelésére az ezen szolgáltatók által meghatározott adatvédelmi előírások az irányadóak, és az ilyen adatkezelés tekintetében az Adatkezelő semmilyen felelősséget nem vállal.

A Siker Ablak nem küld kéretlen levelet látogatóinak. A kifejezett hozzájárulásával Ön beleegyezett abba, hogy adatai a Siker Ablak adatbázisába kerüljenek, és azokat a Siker Ablak a kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX törvényben meghatározott piackutatás és közvetlen üzletszerzés céljából minden további engedélyezés nélkül felhasználhassa.

Hozzájárulása megadásával kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a Siker Ablak közvetlen üzletszerzés céljából elektronikus úton (email, SMS) reklámot továbbítson, valamint hogy adatait közvélemény- és piackutatás céljából saját szolgáltatásának fejlesztése érdekében felhasználja. Az adatszolgáltatás önkéntes, és megfelelő jogi tájékoztatás birtokában történik. Ön jogosult arra, hogy az általunk kezelt adatairól bármikor tájékoztatást kérjen, illetve hogy adatai módosítását, törlését, valamint hozzájárulását bármikor, korlátozás nélkül ingyenesen visszavonja a Siker Ablak postai címére (Dunaújváros, Dózsa György út 4/C.) postai úton vagy személyesen, illetve az info@sikerablak.hu email címre küldött bejelentéssel.

A Siker Ablak a honlapról ugrópontként elérhető külső honlapok tartalmáért, adat- és információvédelmi gyakorlatáért nem vállal felelősséget. Amennyiben a Siker Ablak tudomására jut, hogy az általa linkelt oldal vagy linkelés harmadik személyek jogait vagy a hatályos jogszabályokat sérti, a linket haladéktalanul eltávolítja a honlapról.

A Siker Ablak a honlap látogatásával kapcsolatos naplózási adatokat információbiztonsági és statisztikai célra egyaránt egy-egy évig kezeli.

Cégnév: DUNAÚJ-SIKER Kft.
Székhely: Dunaújváros, Dózsa György út 4/C. (Tojásház alagsor)
Adószám: 14367768-2-07
Cégjegyzékszám: 07 09 014782

A Siker Ablak fenntartja a jogot, hogy jelen Adatvédelmi nyilatkozatot a Felhasználók előzetes értesítése mellett egyoldalúan módosítsa. Ön a szolgáltatásnak a módosítás hatálybalépését követő használatával elfogadja a módosított Adatvédelmi nyilatkozatot.

A jelen Adatvédelmi nyilatkozatban nem szabályozott kérdésekben az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezései az irányadóak. Jogorvoslati lehetőséggel, panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.) lehet élni.